zenés mesejáték egy felvonásban
A népszerű rajzfilmsorozat zenés, színpadi változatában a pecázás megszállott szerelmese, a Nagy Ho-ho-horgász – beosztotja a Kukac segítségével – mindent elkövet a várva várt nagy fogás elérésére. Újabb és újabb ötleteket eszelnek ki, de végül a zsákmánz és a sors mindig túljár az eszükön. Az előadást az eredeti Csukás István dalszövegek, a zene, a díszlet és a jelmez is színesítik.
Szabad Ötletek Színháza előadásában a Nagy Ho-Ho-Horgász!
A társulat 2000 tavaszán alakult Bor Viktor vezetésével. Kezdetben hazai írók és költők köré épített irodalmi műsorokat adtak elő, majd az előadások sikerén felbuzdulva megpróbáltak olyan színházat létrehozni, melyben több műfaj is megtalálható együtt, egy helyen és több korosztályt is meg lehet szólítani. Ezek mellett a figyelem egyre inkább a mesejátékok, mese-musicalek felé kezdett fordulni, mely mára a társulat fő profiljává vált.
Szereplők: Bor Viktor/Komornik András, Szabó Arnold/ Kósa Dénes, Mezei Enikő/Gergelyfy Zsófia, Szabó Zsuzsa/Gergelyfy Zsófia, Szabó Arnold/Umbráth László
Rendezte: Nádházy Péter