Szabad Ötletek Színháza

Szabad Ötletek Színháza

Kelet-magyarországi turnén a Vizipók!

2017.01.09.

Egyik kiváló mesedarabunk, a Vizipók – Csodapók január 24-27 között több helyszínen is látható lesz, például Szerencsen, Kisvárdán, és Debrecenben. A darab megszületéséről és fogadtatásáról kérdeztük Bor Viktor társulatvezetőt.

– Kedves Viktor, mesélj pár mondatot a darab megszületéséről. Miért vágtatok bele, milyen korosztálynak szántátok, és milyen lett a fogadtatása?
– A Vízipók-Csodapók c. zenés mesejáték megszületése 2008-ra datálható. Édesapám, Bor József alkalmazta színpadra méltán népszerű rajzfilmet, és én írtam a zenét. Megszületése és színrevitele egy sorozat része, amely színházunk fő koncepciója: a régi és új tévés és egyéb mesék színpadra hozatala. Közel 250-300 előadást játszottunk már a bemutató óta és sokszor visszahívnak minket ugyanarra a helyre ezzel a produkcióval. Ez a darab kifejezetten az ovis, és a kisiskolás korosztálynak szól.

– Szerinted mi a darab üzenete a gyerekeknek? Mit hasznosíthatnak belőle?
– Egyrészt, sok mindent sikerült átmenteni a rajzfilmből. Többek között azt, hogy miközben a gyerek egy mesét lát, konkrét történettel, közben „búvópatak” módon, szinte észrevétlenül, tudást szerez a rovarok, pókok életéről. S a darab üzenete? Szeretet, barátság, a másság elfogadása… Örök érvényű értékek. Ezt a produkciót nagyon szeretik, szeretjük játszani a kollégákkal.

– Van valamilyen különösen szép vagy vidám élményed a darab eddigi életéből, amit megoszthatsz velünk?
– Talán az a legkedvesebb benne, hogy édesapámmal készítettük – aki sajnos már nem él –, és így rengeteget tanulhattam tőle. Egy örömmunka volt elejétől a végéig. A kollégákkal együtt szeretjük, élvezzük minden pillanatát a mai napig.

– Kicsit más kérdés: milyen további tervekkel rendelkeztek a 2017-es évre? Esetleg számíthatunk új mesedarab bemutatójára Tőletek?
– Rengeteg tervünk van… Több pályázatot fogunk beadni felnőtt és gyermekelőadásra egyaránt. Szeretnénk őszre bemutatni „A három szegény szabólegény” c. zenés mesejátékot!

– Köszönjük a válaszokat. Sok sikert kívánunk nektek a turnéhoz, és az idei évhez!